Négy énekből áll:
Első ének
A bevezetésben Petőfi arról ír, hogy azért tudta megírni ezt a művet, mert a verseléshez tehetséget érez magában és ismert egy kovácsot, aki nagytermetű férfi volt. A költő ezt az embert Fejenagy névvel ruházta fel. Petőfi azt is az olvasó lelkére köti, hogy csak az olvassa el a művét, akinek tetszeni is fog. Ha a nagyuraknak nem tetszik, akkor azok ne is olvassák.
A történet úgy kezdődik, hogy a falu templomában a mise véget ért. A nép elhagyja a templomot. Csend lett. De egyszercsak hortyogás hallatszik. Az egyik sarokban egy ember alszik. Fölébred és az ajtó felé indul. Lenyomja a kilincset, de hiába. Az ajtó zárva van. Az ember átlátja a dolgot és nem rázza tovább az ajtót, tudja, hogy bezárták. Gondolkodni kezd, hogy hogyan juthatna ki. Az ablakon nem ugorhat ki, mert még a nyakát is kitörné. Eszébe jut egy ötlet. Nagyon megörül neki. Terve a következő: fölmegy a toronyba és az ablakon át a harangkötélen lemászik.
Második ének
A domb nyugati részén áll egy kocsma. Itt él a szemérmetes Erzsók asszony. Ez az Erzsók kövér, pirospozsgás arcú 55 éves asszonyság. Ebbe a kocsmába jár a falu népe. Különösen vasárnap délután. Most is épp vasárnap van. Elég sokan vannak már a helységben. Többek között ott iszogat a lágyszívű kántor, aki nagyon szereti a szemérmetes Erzsókot. Ott van még Bogarja, aki egy asztal mellett ül Haranglábbal. Csak Fejenagy koma hiányzik. Harangláb megsúgja Bogarja uramnak, hogy az ma este nem is lesz itt. Kinyílik az ajtó és Csepü Palkó lép be három muzsikussal. A három kísérő: a kancsal hegedűs, a félszemű cimbalmos, és a sánta bőgős. Mindhárman felülnek a kemence tetejére, és megszólaltatják hangszereiket. Azok keserves hangot adnak. A zenére nagy vigalom támad. Először Csepü Palkó, majd pedig a fiatalok is táncra perdülnek. Harangláb és Bogarja még mindig az asztal mellett iddogálnak. A lágyszívű kántor még mindig a szemérmetes Erzsók felé pislog. Mikor meglátja ezt Harangláb, rábeszéli, hogy csináljon már valamit. A kántor először habozik, de végül mégis odamegy Erzsókhoz.
Harmadik ének
A költő bocsánatot kér az olvasótól, hogy újra a templom közelébe viszi. Elmondja, hogy a templomba zárt Fejenagy szerencsésen leért a toronyból és egyenest a kocsma felé tart. Nagyon siet, hogy minél előbb megláthassa egyetlen szerelmét, Erzsókot. Amikor belép a kocsmába, csak a béke barátja, Bogarja veszi észre. Fejenagy nem hallja, mit mondanak körülötte, csak azt látja, hogy a lágyszívű kántor ott térdel Erzsók lábai előtt. Pont akkor vallott szerelmet a kántor. Erre Fejenagy nagy dühében odamegy a kántor háta mögé. Elkapja a kántor utolsó szavait és hatalmasat sóz annak fejére. Majd kérdőre vonja Erzsókot, de ő nem bűnös a dologban. Fejenagy földhöz vágja a kántort, aki elkezd bömbölni. A kocsmabeliek végignézik az ütlegelést. Egy idő után Fejenagy elfárad az ütlegelésben, és hagyja, hogy a kántor is beszéljen. A kántor elárulja, hogy Harangláb zárta be a templomajtót. Ezt megtudva Fejenagy Haranglábot kezdi el verni. Püfölik egymást. Szemérmetes Erzsók elájul az események láttán és meghal. A verekedésbe a kocsmabeliek is beszállnak, és két pártra szakadva püfölik egymást.
Negyedik ének
Bogarja, a béke barátja, látva a helyzet komolyságát, elfut a bíróhoz, akit álmából zavar föl. A bíró nehezen érti meg, hogy mi is történik, de azért odasiet a kocsmába. Útközben a kántor háza előtt halad el. A kántor felesége, az amazontermészetű Márta veszekedik az egyik szomszédasszonyával. Márta dühös lett, amikor megtudta, mit csinált a férje a kocsmában. Mikor rájön, hogy a szomszédasszony igazat mond, fogja a seprűt, és ő is indul a kocsmába, ahol még mindig tart a verekedés. Márta megkeresi a férjét, aki egy asztal alatt kuporog. Kicibálja az asztal alól, jól elveri, és a hajánál fogva hazaviszi a férjét. A bíró lecsillapítja az embereket és Fejenagyot kalodába záratja.
A költő elfáradt már a sok dalolásban és most már leteszi a lantját. Reméli, hogy fáradsága nem volt hiábavaló, mert a nép megtartja emlékezetében ezt a történetet.
A teljes mű itt olvasható >
