Az 1566-os szigeti csatát írja le a költő, dédapjának nagyszerű alakját és hősies kitartását a törökkel szemben.

Első ének

A költő Zrínyi eddig csak szerelmes verseket írogatott, de most Marsnak hangos versével foglalkozik. Az istenekhez fohászkodik, hogy művét erőben, egészségben írhassa meg.

A cselekmény az égben kezdődik. A mindenható szemét végigjáratja a földön és meglátja, hogy a magyarok már nem a régiek. Feslett az erkölcsük, mindenfelé irigység és zsarolás uralkodik. Ezért magához hívatja Mihály arkangyalt és megparancsolja neki, hogy menjen le a pokolba, és egy fúriát küldjön Törökországba. Habár az Úr sok jót tett a magyarokkal, azok mégis elfajzottak. Mihály arkangyal elmegy Törökországba és Alektó fúriát küldi a szultán Szulimánhoz. Szulimán álmában Alektó apja, Szelim képében jelenik meg. Rábeszéli Szulimánt, hogy induljon a magyarok ellen, mert minden a törököknek kedvez. A szultán felébred álmából, és összehívatja a divánt. Úgy döntenek, hogy Magyarországra törnek. A török sereg összegyűlik: Delimán, a nagykhá fia, Rusztán bég, a szultán veje, Kazul basra, Amirassen, Karabul Olindus, Menethám, szíriai király, Hamviván, Demirhám és bátyja Alderán, Kajer bég, Ajgás basa, Tamburlán  vezetésével. Mint egy nagy, hatalmas felhő, elindult a török sereg a magyarokra, a kaurokra.

Második ének

Arszlán bég, a budai fővezér megszállja Palotát, de a vitéz Túri György megfutamítja a törököket. A szultán hadserege is megérkezik. Szulimán Fejérvár ellen indul, és Petrafot Gyula vára ellen indul. A vár kapitánya, Kerecseni László feladja a várat és fogságba kerül. A szultán azon töpreng, hogy Egert vagy Szigetet támadja-e meg először.

Szigetváron Zrínyi a kapitány. Egy hajnalon, imájában könyörög Istenhez, hogy hallgassa meg könyörgését. S lám a feszület háromszor lehajol hozzá, s elmondja, hogy a csatában Zrínyi is meghal, de az ő keze által hal meg a szultán is.

Harmadik ének

A szultán a boszniai főbasának, Musztafának adja Arszlán bég vezérségét, akit megölet. Musztafa helyébe Mehmet basát jelöli. Mehmet megtámadja a siklósi várat. Bár a siklósi bég, Szkander figyelmezteti, hogy Szigetvár nagyon közel van, s vonuljon vissza kerített táborba, de Mehmet nem hallgat rá. Szkander béget ott tartja táborában és hosszasan beszélgetnek. Közben egy török lantos énekébe szövi, hogy minden szerencse a törökök lábához van kötve.

Ezalatt Zrínyi megtudja, hogy Mehmet a vár közelében telepedett le. Hajnalban megtámadja seregével a törököket. Száz szigeti lovas kicsalja a táborból Mehmetet. Csak a fia, Rézmán marad hátra ötszáz lovassal. Ezekkel ütközik meg Zrínyi csoportja. Zrínyi megállítja a megfutamodó embereit és maga ront Rézmánra. A visszatérő Mehmet már csak fia holttestét találja. Bőszülten támad Zrínyire, de ő hal meg Zrínyi keze által. A megfutamodó törököket a pécsi olajbég, Ibrahim visszafordítja. Farkasics pusztítja a törököket. Rahmaddal párbajt vív, amelyben Rahmad hal meg. Zrínyi a pécsi olajbéget megadásra kényszeríti. A bán serege bevonul a sikósi várba.

Negyedik ének

Reggelre rendben áll a sereg. Zrínyi hálát ad Istennek a diadalért. A sebesülteket és holtakat hazaviszik Szigetbe. A halottaktól való búcsúzás után vidáman lakomáznak. Zrínyi Ibrahim váltságdíjául a török fogságban levő Radován vajdát kéri. A siklósi csata híre eljut a szultánhoz. Jóslatot tartanak, ami a törökök vereségét mutatja, de a szultán hajthatatlan marad. Éjszaka a táborban két ló elszabadul, mire nagy zűr-zavar keletkezik. A törökök egymást kaszabolják mindaddig míg a szultán rendet nem teremt.

Ötödik ének

Zrínyi értesül Szulimán szándékáról, hogy Szigetet akarja bevenni. Épp ezért készül a védelemre. Összehívatja a hadnagyokat és a vajdákat. Buzdító beszédet tart. Elmondja,hogy a török csapat hatalmas, de Isten segítségével mégis győzhetnek. Minden vezér megesküszik, hogy utolsó csepp véréig harcol a törökök ellen. Az eskü után a kapitány bejárja a várat, majd levelet ír a királynak. Arról ír, hogy a törökök megtámadják a várat, de ne fájjon a király feje, mert ő megvédi. Ezután behívatja fiát, Györgyöt, s vele küldeti el a levelet a királynak. Tőle is elbúcsúzik. Fia kéri, hogy ne küldje el, mert mellette szeretne harcolni, de Zrínyi nem enged a könyörgésnek.

Hatodik ének

Szulimán Harsány alól, ahol pihenőt tart, a mézes szavú, ravasz Halul béget és a vad, kegyetlen Demirhámot küldi Zrínyihez. Erre Zrínyi összehívatja vitézeit a piactérre, s ott hallgatja meg a követeket, akik arra kérik, hogy adja fel a várat. Erre a nép feldühödik és a követeket kikergetik a várból. Szulimánt felingerli Zrínyi válasza, s azonnali készülőt fuvat. Egy törököt elfognak a portyázók, akiktől Zrínyi megtudja a támadás hírét.

Két török csapat az Almás patak két partjára telepszik. A magyar csapat megtámadja Ozmán basát és katonáit. Deli Vid szörnyű mészárlást visz végbe. Az Almás patak másik partján levő törökök is átjönnek. Zrínyi elébük megy, mire a törökök megfutamodnak. Deli Vid átkerül a törökök közé. Hamvivánnal birokra kel és megöli. Deli Vid török ruhába öltözik, de felismerik és rárontanak. Ő viszont kardjával utat tör magának. Zrínyi csapata boldogan tér haza.

Hetedik ének

Demirhám, amikor meghallja, hogy Hamviván is elesett a harcban, bosszút esküszik Deli Vid, Sziget és minden keresztény ellen. Demirhám kérésére elindulnak a szigetiek ellen.

A bástyán álló Zrínyi észre veszi a törökök közeledését. A szultán körbejárja a várat, s aztán elkezdik ágyúval lőni. Ezt a támadást Zrínyiék is viszonozzák. Sokan meghalnak mindkét oldalon. Meghal Farkasics. Zrínyi elsíratja jó vitézét. Miután eltemette, rajta üt Ali Kurton, aki vár körül sáncot ásat. Stipán, Zrínyi, Radivoj, Juranics és Deli Vid katonáik élén hősiesen harcolnak. Rusztán öccse, Arszlán megismeri Zrínyit és rátör, de Zrínyi megöli. Demirhám megtalálja Deli Videt és párbajra hívja. A törökök ismét megfutamodnak. Zrínyi összeszedi csapatát. A Két vitéz is abbahagyja a párbajt.

Nyolcadik ének

Szulimán szomorkodik a vereség miatt. Összehívja a főtanácsot és javaslatokat kér a szigeti vár bevételére. Rusztán, a szultán veje azt tanácsolja, hogy sánccal vegyék körül a várat. Delimán dühösen elhagyja, majd Demirhám is, a tanácsot. A maradottak helyeslik Rusztán javaslatát. A szultán ágyúzással akarja kipróbálni a szigetiek erejét.

Kilencedik ének

Ali Kurt már löveti a várat. Zrínyi két napja nem tört ki a várból. Deli Vid ösztökéli a bánt a kirohanásra, de Zrínyi megmagyarázza miért nem teszi: szeretne üzenetet küldeni a králynak. Deli Vid ajánlkozik az útra, de végül is Zrínyi Radivojt és Juranicsot, a két jó barátot küldi el. Deli Vid és a többiek ékes fegyvereket ajándékoznak a búcsúzóknak. Éjféltájban hagyják el a várat. Átvágnak az alvó törökökön és vitézül mészárolják őket. Mikor keresztüljutottak a táboron, az Almás patak felé indultak. Nem vették észre, hogy ott meg a tatárok tanyáznak. Így aztán a tatárok elfogják őket, és mindkettőt megölik. A várban Deli Vid megálmodja Radivoj halálát és elmondja Zrínyinek.

Tizedik ének

Már úgy tűnik, a szerencse végleg a törökökhöz pártol. Zrínyiék a belső várba szorulnak. Az egyik vitéz kinyitja a várkaput. A törökök betódulnak, a magyarok pedig lemészárolják őket. A törökökkel együtt Delimán is bejut a várba, és borzalmas pusztítást végez. Ezt észreveszik a magyarok és körülfogják, de Delimánnak és Demirhámnak sikerül a körből kitörni, s mindketten elfutnak. A győzelem tehát a szigetieké.

Tizenegyedik ének

Rusztán bég kicsúfolja Delimánt azért, mert megfutamodott. Delimán ezért nagy dühében megöli a béget. Elhagyja a török tábort, mert fél a szultán haragjától. Demirhám viszont követet küld Deli Vidhez, hogy megvívjon vele. Deli Vid meg is érkezik kétszáz vitézzel. De Demirhám sem jött egyedül. Egy egész csapat kísérte. A párbaj nem hoz semmi eredményt. Mind a két vitéz, Demirhám és Deli Vid is egyenlő erővel bír. Már úgy látszik, hogy Deli Vid győz, amikor a török katonák megszegik a szabályt és Demirhám segítségére mennek. A zűrzavarban Deli Vid magára ölt egy török ruhát és így megmenekül.

Tizenkettedik ének

Delimán Rusztán bég feleségéhez megy, Kumillához. Először kétségek gyötrik, hogy szereti-e őt az asszony, de aztán ő is bevallja, hogy titokban már rég szereti. Követ érkezik Delimánhoz, aki visszahívja a táborba. Delimán el is indul. Kumilla elkíséri, de útközben meghal. Delimán belátja, hogy egy harcosnak a harctéren van a helye, nem otthon.

Tizenharmadik ének

Deli Vid még mindig a török táborban tartózkodik. A török ruhában senki nem ismerte fel. Borbála, a felesége egy ideig szomorkodott utána, de aztán török ruhába öltözve elmegy az ellenség táborába. Az egyik török vitéz épp jelenteni akarja Deli Vid ittlétét, amikor Borbála megérkezik és megmenti férjét.

A szultán összehívatja a tanácsot, és úgy döntenek,hogy visszavonulnak Sziget alól. Ekkor fogják el a postagalambot, melyet Zrínyi küldött a királyhoz. A levélben segítséget kér a királytól. Ebből tudják meg a törökök, hogy egy nagy ostrommal bevehetik Szigetvárt.

Tizennegyedik ének

A pokol szörnyeit hívja segítségül Alderán, hogy a győzelem a törököké legyen. A törökök készülnek a nagy ostromra. A szigetiek már csak ötszázan vannak. Demirhám bejut a várba és újra párbajra hívja ki Deli Videt. Először Demirhám kap halálos sebet, majd Deli Vid is meghal.

Tizenötödik ének

Zrínyi összehívja ötszáz vitézét és elmondja, hogy nincs más kiút, mint hajnalban kirohanni a várból és megmutatni a törököknek a magyarok ki voltát. Isten látja miként romlik a magyar sereg, és magához hívatja Gábriel angyalt. Megparancsolja, hogy űzzék el a törököket segítő fúriákat. Zrínyiék kinyitják a várkaput és hősi elszántsággal rohannak a végtelennek látszó török seregre. Zrínyi megöli a szultánt és sok-sok török vitézt. A törökök látva a magyarok erejét, csak golyózáporral mernek ellenük menni. Egy janicsár golyóval eltalálja Zrínyit és egy másik golyó megöli. A magyar vitézek kapitányukkal együtt hősi halált halnak a haza szabadságáért. Érdemük, hogy az angyalsereg lelküket a mennyországba viszi.

Szerző: klió  2011.08.23. 17:28 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása