A Szép Szó önálló kötetének, a Mai magyarok a régi magyarokról című antológiának nyitó verse. Programvers, de önállóan is megállja a helyét.
Műfaja: óda.
Szerkezete:
- rész: Alaphelyzet: a Duna-partról szemlélődik. A Duna és annak asszociációi. A Duna az idő és az emlékezet allegóriája. A külső látvány egy belső folyamatot is elindít: a messziről áramló víz a múltat, az idő folytonosságát idézi fel. Hullámai a történelmi események. A múlt és a jelen a költő belső világában eggyé válik.
- rész: Válasz az első részben feltett kérdésekre: a jelen embere csak az ősök tapasztalatait elsajátítva munkálkodhat, az ősök küzdelmei pedig a jelen emberének erőfeszítéseiben nyerik el értelmüket.
Minden szakasz és mondat ellentéteket fog egybe és old fel: százezer éve-hirtelen, egy pillanat-az idő egésze stb. Az ember és az emberiség, a múlt és a jelen összefüggései tárulnak fel. - rész: A vers hangja ünnepélyes és emelkedett lesz. A strófák meghosszabbodnak. Eddig 6 jambikus lejtésű sorból álltak, most 8 keresztrímes sorból. A saját és nemzetünk múltjának tapasztalata alapján vonja le a jövőnek szánt tanulságot: a Duna völgyi népek megbékélése, összefogása:
„…rendezni végre közös dolgainkat,
Ez a mi munkánk: és nem is kevés”
A keleti filozófia hatása érvényesül ebben az összegzésben, mely szerint a világmindenségből
vált ki az egyén, s később, az idő múltával a sok egyén ismét összeolvad egy egésszé.
Összegzés: A költő vállalja teljes múltját. A létet irányító természeti és társadalmi törvények megkövetelik a három idősík (jelen, múlt, jövő) egyidejű vállalását. Ez a mondanivaló örökérvényű.
