Református szellemben nevelkedett (Zilah, Debreceni Kollégium), de modern ember volt, s főleg a nagyváradi évek és a Léda-szerelem idején, fiatalon dacosan tagadta a vallást és bírálta az egyházat.
1906 után betegsége súlyosbodott, gyakran látogatott haza Érmindszentre, gyermekkora emlékei, vallásossága felszínre törtek.
Az istenes versek 1908-ban Az Illés szekerén című kötetben jelentek meg, A Sion-hegy alatt ciklusban. Későbbi köteteiben is mindvégig helyet kaptak az istenes versek: Krisztus-kereszt az erdőn, Imádság háború után, A Sion-hegy alatt, Hiszek hitetlenül Istenben, Istenhez hanyatló árnyék.
Krisztus-kereszt az erdőn
Egy gyermekkori élményét idézi fel, amikor apjával „a két nyakas, magyar kálvinista” az erdőben beszélgettek Istenről. Az apa gyakorló vallásos ember volt, míg ő elutasította Istent. A találkozás után húsz évvel már bántja az akkori tagadás.
Imádság háború után
A vers fő gondolata: szeretne kibékülni, megbékélni Istennel.
A Sion-hegy alatt
Az Illés szekerén című kötet első ciklusának címadó verse.
A költemény egy vízió: találkozás istennel. A költő Sion hegyén ül és keresi istent. A gyermekkori emlékek alapján szeretne visszatérni hozzá.
1-3. versszak: A megtépázott lelkű költő és a bús, kopott, borzolt szakállú Isten külön-külön jelenik meg.
4-6. versszak: Találkoznak egymással, de Ady nem tudja, hogy szólítsa meg. Elfelejtette a nevét, így elmarad a kapcsolatfelvétel.
7. versszak: Mindketten mennek a maguk útján.
Ady ismét megfogalmazza kételyét: talán már nem lehet visszatalálni Istenhez.
Hiszek hitetlenül Istenben
1910-ben Minden-titkok versei kötetben Az Isten titkai című ciklusban található.
A költő válságos állapotban van. A vers időtlen, nincs tere, nem tudjuk mitől beteg. Minden titokzatos. Ennek ellentéteként mégis egyértelmű érték a szépség, a tisztaság, a jóság, Isten, Krisztus, Erény. Ezeket szeretné megtalálni. Már nem lázad, de hitével sincs tisztában.
A múlt és a jelen szembeállítása érzékelteti a valláshoz való viszonyának megváltozását.
Istenhez hanyatló árnyék
1912. A menekülő élet kötet harmadik ciklusának címadó verse. A 109-ik zsoltár átirata (parafrázisa).
Önmagában bizonytalan, de Istenben már nem. „Nem szabad hinni senki másba”
A második személyű megszólítások azt sugallják, hogy az istenkeresés a múlté. A jelen Istennel való párbeszéd.
Nyugalom, megnyugvás, bizakodás jellemzi a vers hangulatát.
