1805-ben a Somogy megyei birtokára, Niklára költözött. A szülőföldtől távol egyhangú, gazdálkodó életet élt. Költői biztatást senkitől sem kapott. Komor, vigasztalan hangulatát az elégiák fejezték ki.
A klasszicista költők racionalista módon, magasabb és alacsonyabb rendű lények soraként képzelte el a létezőket. Az érzékenység költői már másként fogták fel a világmindenséget. Az egyszerű rovart is éppoly közel helyezte az Istenhez, mint az embert. Berzsenyi második költői korszakában ezt az álláspontot vallotta.
Magány és mulandóság.Ezzel a két szóval jelölhetjük az elégikus Berzsenyi alapélményét.Legjelentősebb költeménye:
A közelítő tél
A vers eredeti címe: Ősz. Kazinczy javaslatára változtattameg.
Hangulata: komor,vigasztalan.
Műfaja: elégia.
Szerkezete logikus:
1-3. versszak: A külvilág sivár és komor. A természet mutatja az idő múlását. (Negatív leírás).
4. versszak: Filozófiai általánosítás: minden elmúlik egyszer.
5-6. versszak: Szomorú lemondással veszi tudomásul, hogy ifjúsága elmúlt, nem tér vissza soha.
Zárás: A lélek panaszos sóhaja a halál miatt.
Versforma: aszklepiádészi strófa. A hosszú ereszkedő lejtésű sorokban elégikus lelkiállapotot fejezett ki.
Összegzés: Amikor azt mondjuk, hogy „ a közelítő tél”, többértelműsége miatt jelképnek is tekinthetjük. A személyes lét mulandóságát, a természet és a világ minden dolgának változását fejezi ki. E viszonylagos kimeríthetetlensége teszi e költeményt líránk egyik legmaradandóbb alkotásává.
