A harmincas évektől betegsége egyre súlyosabb, ezért az emberi lét nagy és végső kérdései foglalkoztatják. Ebben az időszakban írja az Ősz és tavasz között valamint a Balázsolás című verseit.
Ősz és tavasz között (1936)
Műfaja: klasszicista elégia.
Témája: a halállal való szembenézés, amelyet mindenkinek egyedül kell megtennie.
Az egyéni lét véges és megismételhetetlen. A világ minden dolgára érvényes általánosságot fogalmaz meg: az évszakok váltakozásának megfelelően minden ismétlődik. A természet állandó körforgásban van, de az emberi lét egyszeri és megismételhetetlen.
A vers szerkezetét az évszakok váltakozása határozza meg: az ősz után minden egyes kép a halál felé mutat. A téli kép gyermekkori emlékeket is idéz, de a halottas ágy képzetét is. Az óév és az újév fordulója a búcsúzás szomorúságát, a jövő tagadását fejezi ki. Ezután már az évszakváltás nem állítható párhuzamba a léttel. Az utolsó versszak visszatér az első természeti képhez, de kiszáradt a szőlő, nincs remény a további életre, bele kell törődni a halálba.
Költői eszközei: betű- és ragrímek, egyazon szó különféle nyelvtani alakja adják a ragrímeket. Gondolati párhuzamok.
Balázsolás (1937)
Gégeműtétje előtt írta a verset.
Szent Balázs 303. február 3-án szenvedett vértanúságot, aki Sebasta (Örményország – Arménia) püspöke volt. Lefejeztetése előtt azt kérte Istentől, hogy a torokbajban szenvedőket, akik hozzá fordulnak, gyógyítsa meg.
Ennek emlékére a katolikus egyház február 3-án Balázs-áldásban részesíti a hívőket. Babits is műtétje előtt részesült ebben az áldásban.
Műfaja: elégikus könyörgés.
A vers első részében visszaemlékezik a gyermekkori balázsolásra.
A második rész: felnőttként is szeretne hinni a Balázs-áldás erejében.
A harmadik rész: a szenvedések naturális megjelenítése.
A vers utolsó részében önmagát győzködi, hogy méltósággal fogadja a halált. Szembeállítja Szent Balázs sorsát a sajátjával, és a belenyugvás bölcsességét kéri.