Életrajza: 1883. április 4-én, Szegeden született. Itt érettségizett a piarista gimnáziumban. 1902-től 1906-ig a pesti egyetem magyar-latin szakos hallgatója volt. Ez idő alatt ismerkedett meg Babitscsal, Kosztolányival és Oláh Gáborral. 1905-ben Adyval. 1906-ban tanárvizsgát tett. Majd 1908-ig a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított. Ezután Léván, de októberben már Pesten volt, öngyilkossági szándékkal, de verseskötetének megjelenési hírére lemondott erről. Tehát első verseskötete 1907. október 3-án jelent meg, Juhász Gyula versei címmel. Visszatért Szegedre, de nem  maradt sokáig. 1908-1911 között a nagyváradi premontrei gimnáziumban ideiglenes tanárként dolgozott. Nagyváradon ismerkedett meg Sárvári Anna színésznővel, akihez egy életen át tartó reménytelen szerelem fűzte. 1913-1917 között a makói főgimnáziumban tanított. Közben 1914. március 6-án a Nemzeti Szállóban, Pesten újabb öngyilkossági kísérlete volt: mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban megmentették, viszont hivatalosan is elmebeteggé nyilvánították. 1915. január 1-jén megjelent 2. verseskötete Új versek címmel. 1917 januárjában betegsége miatt abba kellett hagynia a tanítást. 1922 és 1929 között évente kétszer-háromszor ellátogatott Makóra a jóbarát, Espersit János (ügyvéd) meghívására. Nála találkozott először József Attilával 1922 őszén, akit szegedi tanulmányai során, lehetőségeihez mérten támogatott. 1918-tól Szegeden újságíró a Szeged és Vidéke majd a Délmagyarország című folyóiratoknál. A huszas évek végétől ideggyógyintézetben élt. 1935-ben a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kiadta utolsó verseskötetét: Fiatalok, még itt vagyok. 1937. április 6-án, Szegeden öngyilkossága sikerrel járt és meghalt. A szegedi temetőben nyugszik.
Költészetének jellemzői: Alaphangja nosztalgikus, rezignált bánat, szomorúság. Az impresszionista hangulatlíra képviselője. Zárt kompozíciójú, rövid verseket írt. Kedvelte a szonett műfaját. A szegedi, makói, a tápai táj ihlette versei egyéni színt jelentettek költészetében.
Ismertebb versei:

  • Himnusz az emberhez (1905)
  • Tiszai csönd (1910)
  • Tápai lagzi (1923)
  • Milyen volt(1912)
  • Testamentum (1919)
  • Anna örök (1926).

 

Tiszai csönd (1910)

Keletkezése: a nyári szünetben Szegeden tartózkodott.
Tájköltészetének egyik koraiérett darabjaImpresszionista vers. (Impresszió = benyomás. A külvilág, a környezet hatása a szemlélőre. Ezek megfogalmazása a versben.)
A kezdő kép: a pók hálójában mozdulatlanná dermedő tiszai hajók. (Az est képi megjelenítése.)
Az első négy versszak teljesen személytelen. Csak az utolsó két szakaszban lép be a lírai én.
Rímelése, ritmuskezelése meghatározhatatlan, szabad. Ez illik a litániás-balladáshangulathoz. A hangok a csendet erősítik. A színek, a vers zenéje a mély magánhangzók használata, az alliterációk, a metaforák az idilli táj nosztalgikus szépségét erősítik.

 

Milyen volt (1912)

Az Anna-versek legismertebb alkotása.
Sárvári Anna színésznőt 1910-ben Nagyváradon ismerte meg. A soha be nem teljesülő szerelem egész életén és költészetén elkísérte.
Az emlékké távolodott, minden erotikától mentessé vált szerelem panteisztikus természetvízióvá, kozmikus jelenséggé vált. A költő hatásosan alkalmazza a verszene szuggesztív lehetőségeit: a versszakokat kezdő, a szerkezetet meghatározó háromszorosanaforát. (Egymást követő mondatok vagy mondatszakaszok azonos szóval, szócsoporttal való indítása. A gondolati, ritmikai egység eszköze.) A 3. versszakban enyhén módosul, s ez előkészíti a szakasz lezárását. Ugyanakkor alliterációsort alkot.
Minden versszak egy-egy érzéki benyomás kifejezője. Az első kettő színérzékelés (szőke, kék), a 3. tapintás és hangérzékelés (selyme, sóhajt). Szinesztéziás képek: szín + hang.
Mindhárom versszak megjelenít egy-egy évszakot: 1. a nyár, 2. az ősz, 3. a tavasz. (Az évszakok szimbolikus jelentése!)
Ez is impresszionista vers.

 

A tápai lagzi (1923)

Legjobb művei közé tartozik. Juhász Gyula a kialakuló népi írói mozgalom radikális szárnyával szimpatizált. A népi írók zömétől eltérően azonban nem voltak illúziói a falu jövőjét illetően.
A vers népi életkép, de nem idill.
A vers kettős ritmikájú: a jambikusan megírt sorok magyarosan (ütemhangsúlyosan) is ritmizálhatók.
A vers alapzenéjét a háromszor ismételt „Brummog a bőgő” adja, amely a messze hangzó, reszelő basszust szólaltatja meg.
Az 1. 2. és a 4. versszak anaforikusan kapcsolódik össze. (Lásd a Milyen volt c. versnél!) A minőségi azonosságot hangsúlyozza az emberi és az állati létforma között.
A 3. versszakban metaforikusan fogalmazódik meg a paraszti sors emberi lét alatti szintje.
A 4. versszak visszautal az elsőre. Az életkép vízióvá válik. A lakodalmi tánc haláltánccá alakul át.
A vers hangulata komor, vigasztalan. A népi sors változatlanságát, végzetességét hangsúlyozza. 

Szerző: klió  2011.02.02. 08:23 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.