Karinthy Frigyes (Ernő) rövid életrajza: 1887. június 25-én, Budapesten született. Apja K. József művelt tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapítója. A család eredeti neve Kohn volt. Az apa 1974-ben magyarosította Karinthira, 1886-ban pedig áttért az evangélikus hitre. Gyermekeit megkereszteltette. Frigyes 1898 és 1900 között kezdett el írni (11-12 éves korában): színműveket, kalandos történeteket, verses meséket és naplót. 1902-ben már közölték folytatásokban a Nászutazás a Föld középpontján keresztül c. kalandos történetét. Érettségi után matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat, de diplomát sohasem szerzett. 1906-ban az Újság munkatársa. Ekkor kötött barátságot Kosztolányi Dezsővel. Sorra jelentek meg írásai, de az ismertséget az 1912-ben megjelent Így írtok ti című paródiakötete hozta meg. 1913-ban feleségül vette Judik Etel színésznőt, aki 5 év múlva meghalt. Gyermekük K. Gábor költő. 1920-ban házasságot kötött Böhm Arankával. Gyermekük K. Ferenc (Cini) az író. 1936-ban, Stockholmban agydaganattal műtötték (Utazás a koponyám körül). 1938. augusztus 29-én, Siófokon agyvérzésben halt meg.

Híres műfordításai:

  • Micimackó
  • Tom Sawyer kalandjai

Művei:

  • Tanár úr kérem (1916)
  • Nászutazás a Föld középpontján keresztül (1902)
  • Így írtok ti (1912)
  • Capillária
  • Utazás Faremidóba
  • Utazás a koponyám körül

Vígjátékai:

  • Földnélküly János
  • A nagy ékszerész

Dráma:

  • Holnap reggel

 

Így írtok ti (1912)

„Nem véletlen, hogy Karinthy úgyszólván nemzedékének egyetlen humoristája. Ez a nemzedék megvetette az észt és ötletet; a humor pedig mégis csak ésszel és ötlettel operál. A humoristában gyakran egy matematikus rejtőzik; s nem először írjuk meg azt sem, hogy Karinthy szellemében van valami matematikai beállítottság.” (Babits Mihály)

Az Így írtok ti irodalmi karikatúrákat tartalmazó kötete. Számára a humor bizarrba hajló komikus látásmód, szellemi létforma. Szerinte a világ csak humorral elviselhető, értelmezhető.

A mű írásai paródiák. Paródia: egy adott műfaj, stílus, egyedi mű vagy alkotói sajátosság komikus hatást kiváltó utánzása.

Eszköze: a túlzás, a torzítás.

Ezek az írások jellemrajzok, az irodalmi kritika humoros változatai:

  • Támadja a konzervatív, népnemzeti írókat: Szabolcska Mihály: Egyszerűség
  • Rokonszenv, szeretet jellemzi a nyugatosokról írt karikatúrákat:
    • Ady-paródiák: Moslék-ország, Törpe-fejűek (szimbolizmus)
    • Babits-paródiák: Szekszárdon születtem, Antik szerelem, Dana Idák (klasszikus)
    • Móricz-regény: Túri Dani halandzsa nyelven. (naturalista, népies stílus)
    • Kosztolányi-paródia: A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései (az impresszionista-szimbolista irányzat torzítása).
  • Nyelvi paródiák. Az egyéni stílus kritikái. Kíméletlen, de szellemes, találó írások.

EL KELL OLVASNI!!!

Szerző: klió  2010.11.08. 10:30 Szólj hozzá!

Címkék: karinthy

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.