1937-ben egyre betegebb lett. A balatonszárszói szanatórium rendszeres vendége. Etelék Szárszón vettek házat, hogy Attila közelében legyenek.
Elhibázott életéért önmagát okolta. Nem tudott megfelelni az általános emberi szerepeknek (férj, apa, szerető, gyermek). Valamennyi szerepet számára idegennek tartotta, ezért el is utasította. Emiatt állandó depresszióval küszködött.
 

Tudod, hogy nincs bocsánat (1937)

Az egész vers szenvedélyes drámai párbeszéd önmagával, amelynek csak egyik felét halljuk, ebben azonban a dialógus másik, nem hallott fele is jelen van, kimondatlanul, rejtetten.
A költemény szövege egy alapmondatból nő ki: "Légy, ami lennél: férfi". A többi gondolat eköré szerveződik. A költő számára az adott világ, az adott társadalom nem kínál olyan szerepet, amelyben személyisége lényegét megtarthatná. Ezért levonja a következtetést: hiányoznak saját fönntartásának feltételei, s így egyéni léte szükségszerűen véget ért. Személyiségének mivolta bűntudattal tölti el. Bűntudatot érez az el nem követett bűnökért.

A teljes mű itt olvasható >
 

Karóval jöttél… (1937)

Gyermeki állapotát idézi. Önmegszólító vers. Belső drámai vitája: a karó (értékhiány) és a virág (értékek) közt feszülő ellentét. A metaforák értelme: többet akart, mint amire a világ lehetőséget adott. A hét torony: a bezártság, a börtön, ahonnan a menekülés lehetetlen.
Kilátástalan küzdelem a létért. Elemzi miért futott zátonyra az élete.
Az utolsó sorok: mondj le vágyaidról, a való életről, személyiségedről!

A teljes mű itt olvasható >
 

Talán eltűnök hirtelen… (1937)

A költő létének összegzését a három idő (jelen, múlt, jövő) szembesítésével végzi el. Az élő szól a versben önmaga lét utáni állapotáról. Az idősíkok minősége: A jövőé létvonatkozású ( eltűnni), a múlté erkölcsi (elpazarolni mindent, idegenbe tévedni, fel nem fogni az anyai szó értelmét, kiröhögni az oktatót), a jelené erkölcsi és létvonatkozású (száraz ágak zörögnek, megbánás fog át) , érzelmi (könnyezve hallgatom).
Szerkezete: spirális, láncszerű.
A vers hangneme elégikus.
Pszichoanalitikus módon az utolsó összegző versek mindegyikében önmagát, sorsát, állapotát, magatartását elemzi.

A teljes mű itt olvasható >
 

Íme, hát megleltem hazámat…(1937)

Ez is összegző vers, de ennek alapmagatartása már a búcsúzásé. A végső megnyugvás szavaival veszi tudomásul, hogy nem térhet ki sorsa elől: „E föld befogad, mint a persely”.
Ebben a valószínűleg utolsó versében már nincs bűntudata. Ennek a világnak nincs szüksége az "új világ" után áhítozó szerencsétlen sorsú költőre. A költő meglelt hazája a sírhely, de már halálának sincs értelme.
Nekünk, olvasóknak azonban megőrizte a reményt, mely minden egyéni tragédia ellenére sugárzik költészetéből:

„Szép a tavasz és szép a nyár is,
De szebb az ősz s legszebb a tél,
Annak, ki tűzhelyet, családot,
Már végképp másoknak remél.”

A teljes mű itt olvasható >

Szerző: klió  2010.09.09. 10:14 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.