Első ének

Ősz van. A fákról hull a levél. Rövidülnek a nappalok. A nap is nyugovóban még végignéz a tájon. Legszebben Nagyfalura néz, ott is Toldi Miklós kertjére. Nem a hosszú árnyékot nézi, hanem Toldit, amint a sírdomb mögött térdel. Már öreg a híres bajnok. Haja galambősz. Épp imádkozik. Néha egy-egy könnycsepp csillog szeme sarkában. 3 éve, hogy nem az udvart szolgálja, hanem itthon a halált várja. Azért jött haza, mert az ő szemében szálka volt a királyi udvar nagy pompája. Az ősi ház is már elöregedett, s arra vár, hogy egy forgószél a földhöz csapja. Az ablakban már nem virít a rozmaring, az ajtó is „megvetkezett”, rozsdás a kilincse, s mikor az öreg Bence bejön rajta, sírva megcsikordul. Toldi fegyvernök vitéze, Bence is megöregedett. Mikor belép, észreveszi gazdáját és a küszöbön észrevétlenül megáll. Toldi azonban meglátja és megparancsolja neki, hogy hozzon egy kapát meg egy ásót. Bence elgondolkozik ezen, hisz nincs itt az ideje a veteményezésnek, de hozza a szerszámokat és kérdőn néz Toldira. De ő szó nélkül fogja a kapát meg az ásót és a gyepen 4 lépés hosszú 2 lépés széles helyet kijelöl. Bence szeretné tudni, mit csinál gazdája, de nem kérdezi, csak nézi, ahogy a gödör egyre mélyebb lesz. Egy idő után megunja a tétlenséget, és segít az ásásban. Nem sokáig tűri szó nélkül, de a kérdésére megint nem jön válasz. Bence csak beszél, Toldi hallgatja. Bence elmondja, hogy aki meghalt, azt már eltemették. Miklós édesanyját is, már 40 éve. Ekkor Toldi felegyenesedik, végig néz édesanyja sírján, majd dolgozik tovább. Majd Bence Miklós édesapjáról emlékezik meg. Ekkor Miklós könnycseppet töröl le a szeméből. Mikor elkészült a gödör végre Toldi is megszólal. Elmondja, hogy Lajos királynak hű szolgája volt, de a király elküldte az udvarból, mert igazat szólt. Azt kívánja a királynak, hogy az Isten hűségesebb szolgával áldja meg mint amilyen ő volt. Élete már hanyatlóban van. Nincs semmi, ami az élethez kösse. Kardját már 3 éve a rozsda marja, s azt már ellenség vére le nem mossa. Nincs már őrá szüksége a hazának, s ezért vándor-madár lelke indul melegebb hazába. Bence lelkére köti, hogy ide temesse el, ha eléri a végzet, s a kereszt helyett az ásónyél legyen a fejfája. A hű szolga sírva fakadt ezen a beszéden.
A nap lenyugodott, s utána a sötét éjszaka maradt.
Egy lovas közeledik. Meglátja Bencét és kérdi, hol van a gazdája. Toldi a sírgödörben áll. Ekkor a lóhátas, Pósafalvi elmondja, hogy azért jött, hogy Toldit Budára hívja, mert a magyar címert egy olasz bajnoktól vissza kellene szerezni. Sok magyar vitézt legyőzött az olasz, s már csak Toldiban van reménységünk.
Toldi kiugrik a sírból. Megvendégeli Pósafalvit a házában. (Mulatoznak, birkóznak a borral.)

Második ének

Másnap hajnalban a nap nem akart felkelni. Egész nap felhős, ködös volt. Toldi ment az úton másodmagával. 2 nap 2 éjjel mentek, s harmadnap reggel értek Budára. A várban az olasz bajnok unatkozott, mert senki sem állt ki vele viadalra. Nagy, erős volt az olasz, s szép fekete lován ült. A ló nehezen cipelte, mert sokat nyomott rajta páncélja és fegyvere. Hetykén járt föl, s alá, s közben gúnyolódva kiabálta: „Nem vagyok én tenger idétlen csodája, hogy elálljon rajtam utca szeme-szája!” Az utca népe felbőszült, s tódult a korlát felé, amelyen belül az olasz kiabált. A király is felállt nagy sátorában és ajka reszketett haragjában. Ekkor előállt két derék levente, hogy ők tovább nem hallgatják ezt a hitvány beszédet, s megküzdenek az olasszal. Mindenki tudta, hogy ikrek ők, a Gyulafi nemzetség két sarja. Lóránt az idősebb, Bertalan a másik. Mikor felnőttek, szép daliák lettek, s mindketten egy leányt szerettek. A leány neve Kende Rózsi volt. Ő is egyformán szerette a két ifjút. Nem tudták eldönteni kié legyen a lány. Ezért háborúba mentek, hogy ott valamelyikük meghal, s akkor a másikuk elveszi a szép lányt. Eddig még mindig mindketten egészségesek, s még mindig szeretik a lányt. Ezért jöttek most ide is. A nép forrongott. A két testvér elküldte a tollat a hetyke olasznak. Az olasz mindkét tollat a sisakjára tűzte, s a saját fekete tollát visszaküldte. A két testvér nyílhúzással döntötte el, ki lesz az első. Bertalanra esett a választás. Megölelte bátyját és előre szegezett dárdával rontott az olaszra. Az olasz csak állt, s mikor a magyar vitéz 5 lépésnyire volt tőle, dárdáját a vitéz hónaljába vágta. Látva ezt Lóránt merészen és dühös haraggal nyargalt az olaszra, kivont széles, görbe karddal. Nagy csapást mért az olasz fejére, de még nagyobb volt, amit az olasz mért az ő fejére majd a vállára. A király orvosai oda siettek a két vitézhez, de Bertalan belehalt sérüléseibe. Lóránt pedig az életre a szerelemre ébredt.

Harmadik ének

A téren ismét egyedül maradt az olasz. A hirdető hiába kiabálta, hogy újabb jelentkezőt várnak a viadalra, nem jelentkezett senki. A király megszégyenülten épp el akart vonulni, amikor a várkapus jelezte, hogy jön egy vitéz. Pej paripán vágtatott egy csuklyás ember. Néhány fegyver volt csak nála. Jött vele egy csodás szerzet, aki viszont tele volt aggatva mindenféle fegyverrel. Az emberek nevettek rajta, kicsúfolták. Ballagott az öreg a lován, de egyszer csak az megállt, s nem akart tovább menni. Hátra nézett, hát öt-hat erős fickó húzta a ló farkát. Leteremtette őket, de most meg kővel kezdték dobálni. Folytatódott volna a kőzápor, ha az elől haladó férfi hátra nem néz. Ő aztán megfenyegette a fickókat, s azok elszaladtak. A nép már a csuklyásra figyelt. A vitéz egy doronggal úgy játszadozott, mintha pálca lett volna. A nép elkezdett suttogni, hogy biztos Toldi Miklós szelleme. A király csodálkozott: ki az az ember, akit ő nem ismer? Ő úgy tudta, hogy Toldi Miklós már meghalt. A király már szívesen megbocsájtana Toldinak, csak élne! A csuklyás odament az olaszhoz, összecsaptak. Az olasz sehogy sem tudta eltalálni a magyart, ezen feldühödött, s kardott rántott, amivel felhasította csuklyát. Az alatt azonban páncélsisak volt. Az olasznak eltörött a kardja, de Toldi, mert ő volt a csuklyás, szolgájával hozatott egy kardot és azt az olasznak adta. Harmadszor is összementek, és Toldi került ki győztesen. Toldi intett Bencének és szó nélkül távoztak. A király jutalmat ígért annak, aki meg tudja mondani, ki volt a magyar vitéz. Pósafalvi elő is állt, s megmondta, hogy Toldi Miklós volt. A király nemeseket küldött Toldi után.

Negyedik ének

Toldi és Bence már a Dunán átkelve Rákosmezőn jártak. Toldi hallgatott, Bence sem szólt egy szót sem. A csendet Toldi szegte meg. Szomorúan beszélt arról, hogy megvédte a haza becsületét, és most újra mehet haza, ahol a sírja várja. Még a király sem ismerte meg, pedig sok csatában a saját testével védte meg. A király azért küldte el az udvarból, mert szemébe merte mondani: „ ha megromlik a nép régi jó erkölcse: mit ér a világnak csillogó kenőcse?” Nem a király kegyelmét áhítja, hanem szereti a királyt. Amint így gondolkodott észrevette, hogy Pest felől a nép közeledik. Elérték Toldit, s az urak közül egy a király nevében üdvözölte. Mindenki örült csak Toldi nem. Az urak körülvették Toldit és beszélgettek vele. Bence kezét szorongatta a nép. Egy kis rábeszélés után mindnyájan visszamentek Pestre, ahol az utca népe éljenezte Toldit. Toldi először a saját házába ment, nem a királyhoz.

Ötödik ének

Toldi háza nem palota, hanem egyszerű ház volt. Toldi és Bence bementek a tágas szobába, ahol a bajnok régi bútorai és fegyverei álltak. Toldi megparancsolta Bencének, hogy tisztítsa meg fegyvereit, ő maga pedig felvette kissé pállott gúnyáját, sötétzöld mentéjét. A hátsó ajtón hagyták el a házat, s mentek a várba. A király már nagyon várta Toldit, a vidám apródok azonban nem. Az apródok tréfálkoznak, hárfáznak, énekelnek. A dal arról szól, hogy Lajos király elküldte Laczfi Endrét Moldvába, hogy harcoljon a tatárok ellen. Amikor a sereg a Körös partján vonult, meghallotta ezt László királyunk a templomban. (A nagyváradi templomba temették Lászlót) László lovasszobra megelevenedett, s ment a harctérre. Laczfi 3 napja harcolt már a pogánnyal, de a székelyek kevesen voltak, az ellenség pedig rengeteg. Már veszélyben volt a magyar zászló, amikor valaki felkiáltott: „Uram Isten és Szent László!” Ekkor az ércló patájának csattogása hallatszott, és a pogányok sorban ledőltek. A székelyek győztek. Hazafelé indultak. László napján érkezetek Nagyváradra. Ekkor a pogányok mind keresztvíz alá álltak (megkeresztelkedtek). De nem Laczfit éltették, hanem Szent Lászlót, mert ő győzte le őket.
Az éneknek vége volt, de az apródoknak nem tetszett, mert nem lehetett rajta nevetni. Ekkor egy piszeorrú apród Toldiról kezdett énekelni egy csúf dalt. Ezen már mindnyájan hangosan kacagtak. De nyílt az ajtó, és belépett rajta Toldi. Az apródok nem tudták megállni nevetés nélkül. Megjegyzéseket tettek. Toldi meghallotta és dühösen 3 apródot úgy megütött, hogy azok rögtön szörnyet haltak. Toldi ezután ment a királyhoz. Őt is megfenyegette, s kirohant a várból. A király pedig megparancsolta, hogy Toldit el kell fogni és halál a fejére.

Hatodik ének

Ismét Nagyfalu. Bence a fegyvereket tisztogatta, a ház körül takarítgatott. A lovakat a kapusra bízta, de a lovak sehogy sem akartak enni. Bence rögtön észrevette, hogy azért nem esznek, mert nincs leoldva róluk sem a fék, sem a zabla. Közben Toldi is hazaérkezett. Nagyon dühös volt. A buzogányát  utolsó erejével az asztal közepére vágta. Bence megölelte gazdáját, és így tartotta, hogy el ne essék. Lefektette a lócára. Látta, hogy gazdájának ütött az utolsó órája. Sírva fakadt. Az ablakhoz ment és látta, hogy katonák veszik körbe a házat. Allaghi, a testőrök feje fölment Toldi szobájába és ezt mondta: Toldi Miklós rab vagy. Sajnálta a nagy vitézt utolsó órájában, ezért sietett vissza a királyhoz, hogy elmondja Toldi üzenetét: utolsó órájában szabad szeretne lenni. A király azonnal indult Toldihoz. Leült a beteg mellé. Mikor Toldi föleszmélt, fölismerte a királyt és tettéért bocsánatot kért. A király gondjaira bízta Bencét. Ezután meghalt. A király lelkiismeretfurdalást érzett. Toldit a maga ásta sírba temették. Koporsója vasból volt, talán azért, erejét példázza. Lovas katonák kísérték a gyászkocsit. A nép is elkísérte utolsó útjára, s könnybe lábadt szemmel nézték a négy fáklyát a sötét messzeségben. 

Szerző: klió  2011.02.09. 10:33 2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Atilla az Isten ostora 2013.03.11. 21:25:42

Rohatt vo'n le a mancsod mikor ilyeneket firkälsz te barom.
Annyira agyonmüvelt vagy hogy me'g a helyszinekkel se vagy tisztäba! (6. e'nek)

Khilgara 2013.12.01. 20:07:07

Legalább magyarul ír :)