(folytatás)

Sok ember olyan, mint a kaméleon: tetszéseként válthat színt. Sok olyan, mint a vitorla: magában mozdulatlan áll; de minden támadó szélnek enged, s annak változásaként változtatja irányait, most éjszak, majd dél felé. Sok ember eszközzé tétetik; mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját célait érje el. Ez gonosz, amaz együgyű; s reájok támaszkodván, mindenikben kárt vallhatsz.

Bízni az emberi rényben*, az erények legnemesbjei közé tartozik; de e bizodalmat leginkább az egészben helyheztesd; egyesekben számtalanszor fogsz megcsalatkozni.

Az emberiség nagy tömegében az előre, a jobbra törekedés tisztábban vagy homályosabban mindég érezhető; egyesek pedig az egész szellemével, haladásával s boldogságával ellenkezők sűrűn találkoznak. Ezren hiszik, hogy magányos jólléteket az egész célainak feláldozásával alapíthatják meg; s ezek balul vezérlett önszeretet miatt hívtelenek az egészhez; nem tudván, vagy tudni nem akarván, hogy az egésznek, melynek részei vagyunk, ártani olyan, mint felgyújtani a várost, hol házat bírunk.

Egyesekből áll az egész; s mégis azokból erre és viszont ebből azokra az ítélet bizonytalan. Mert minden egyes magában a másiktól különbözik; s ezer egyesek ezerféle különbségeik az egészben összevegyülvén, vegyület által egészen más alakba olvadnak. A lég különféle vegyületekben most széllé, majd vízzé, majd tűzzé alakul; s ez alakváltozás uralkodik az erkölcsi világban is.

Nyílt szív s egyenes lélek egyesekben ritka tulajdonság; tettetés és rejtegetőzés pedig gyakori. A nagy tömegben lévő emberek közt, népben és sokaságban tettetés és rejtegetőzés természetesen nem foghat helyt. Ezért a sokasággal legalább minden jelen pillantatban tudhatod: mint állasz? – csak azt nem tudhatod: a jövő pillantatban mint fogsz állani?

Jól megértsd: nemzet és sokaság egymástól különböznek. Amaz együvé állott egész, ez több egyesek most ilyen, majd olyan számban és alakban történt összecsoportozása. Amannak van állandó pályaköre, melyen a vele összeköttetésben levő nemzetek sorában lassabban vagy gyorsabban, de bizonyos egyetemi rendszerrel mozog; emennek kimért útai nincsenek. Amaz a Balaton, mely saját partjai közt százak óta van és tápláltatik; ez a hullámok, mik a Balatonon gyakorta látható ok nélkül támadnak, s ismét eltűnnek.

Nemzet való szelleme s körülményein épült természetes szükségei s törekedései, a sokaság hullámzó, zajos tolongása miatt, igen sokszor nem kivehetők. Mert a sokaság egyesektől s gyakran saját haszna ellen ingereltetik; s vagy vezetője célai után értetlenül megy, vagy vezető nélkül hagyatva vakon rohan. De nem ritkán látni fogod azt is, miképpen az említett zajos tolongás egyenesen az egész belsőjéből forr ki. E két egymással ellenkező jelenést biztosan megítélni gyakorlott szemet kíván.

Egész nemzetnek is lehetnek és vagynak előítéletei, balszokásai, s más árnyékoldalai, miket felvilágosítani nem pillantat dolga. Gyűlölj minden rosszat; de a rosszak orvoslásában különséget tarts. Régiség által megszentelt vagy történetesen jó gyanánt elfogadott balság jó szívben is lehet; s általán fogva nemzet, mint nemzet nem is lehet rossz-szívű. Erőszak ritkán orvosol, mert nem világosít fel; példa és tapasztalás által figyelemre bírt emberek egymás után s észrevétlen térnek jobb útra.

Idő a nagy mester! Ez egy generációt természet rende szerént eltemet, s a következőben eléri célját. Ki tud várni, az sokat tud; s nemcsak tud sokat, de tehet, s tenni fog sokat. A bölcs késő öregségében is elülteti a fát, noha hasznával maga nem élhet; de érti, miképpen az rendes időre megnő, s unokáját gyümölccsel enyhíti. Ő tudja, miért kell várni; s ki várás után sok jót nyert, az munkálni a jövő korért sem rest.

Erős rendület viszi véghez nemegyszer, mit hosszú idők békésen nem hajthattak végre. Ez állítást a történetírás igazolni látszik. Azonban tekints mélyebben, s látni fogod a rendületet, vagy hosszú idő által előre készített végrehajtásnak lenni, vagy ha nem, akkor az előre nem készült s korán vagy kor ellen erőszakosan felkényszerített rengést cél nélkül pusztítani; s vagy az egyetemi szellem által nyomaiban semmivé tétetni, vagy ellenkező esetre következéseiben a késő maradék nyomorúságát is folyvást eszközleni.

Égiháború és volkánkirohanás miért és mikor szükségesek? Isten tudja, kinek bölcsessége s ereje milliom világokat kormányoz. Ily égiháborúk s volkánkirohanások az erkölcsi világban a néptámadások; s ezek, mint amazok, a sors örök haladású törvényeiben írattak meg. Vigyázz, nehogy valaha szentségtelen kezekkel a történetek forgó kerekéhez nyúlj! Nagy Sándor és Etele, Mahomet és Nagy Károly császár, Julius* Caesar és Napoleon csak eszköz valának a sors kezében; kik más időben s más körülmények közt vagy tetteket előhozni nem tudtak, vagy előhozni akarván, mindjárt kezdetben elsüllyedtek volna. Sors választott embere a maga hivatását megérzi. De a választottak sokfélék. Egyik választva lőn, hogy elvettessék, mint a mag, jövő aratás reménye miatt elrothadandó; másik, hogy érett kalászként tűnjön fel, idejét töltve sarló alá jutandó. Így rothadásra szánt mag vala a két Gracchus;* így sarló alá jutott kalász Julius*.

Kit a sors meghívott, annak tiszta látást is ád, a kellő utat s eszközt meglelni. Azonban a sors nem szólal meg; s annál kevésbé hív neveden, hogy célait munkáljad. Az egész láthatlan, de szakadatlan szövedékkel van egymásba fűzve; s minden szem a láncban saját helyét jól betölteni köteles. Légy távol a bohóságtól, mintha ember szabad kéj szerént intézhetné a társaság szerencséjét; de buzgólkodjál lehetőleg s pillantatonként haszonra fordítani erőd s értelmed. Így nevetséges önhittségtől ment leszesz; s ahelyett saját becsed szerény érzése fog kísérni.

A sors a maga menetelét az emberiségben sem teszi oly láthatóvá, hogy azt minden szem olvashassa. Sokan tekintetet sem fordítanak reá; sokan azt hiszik, hogy nékiek figyelmezni sem szükséges, mivel az különben is a magáét megteszi; sokan olvasni akarják, de a betűk jelentését nem tudván, csak találgatnak, s idegennemű dolgokat tévelygőleg fejtegetnek ki; csak kevés szerezte meg magának a tehetséget, az örök folyamot a maga tisztaságában felvehetni. S ezen kevesek sem dicsekedhetnek, mintha tekinteteik minden időben egyformán élesek lennének.

Az emberiség sorsnak enged; de nem mint rabszolga. Mindenkinek lehet szabad akaratra felemelkedni. Földből egyéb nem jöhet ki, mint amit a természet belé alkotott; de vizsgálat és munka a természeti anyagokból mennyi ezer meg ezer alakot állíthatnak elő, ilyképpen a természetben nem létezőket! Azért ne hidd, mintha ember születnék kész tehetséggel, mint atyja fejéből Pallas Athene*. Kebledben és fejedben ezerféle erő szendereg, mit felkölteni, s kifejteni és alakítani tenn dolgod. Ugyanazon személy teheti magát jóvá vagy gonosszá, bölccsé vagy esztelenné, indulat és körülmény rabjává vagy urává; s ez az, ami az emberben szabadakaratnak mondatik. Isten teremtett, s azt ember nem teheti; de a teremtés által letett anyagnak alakot adni, vagy azt alakról alakra változtatni magában és magán kívül: ez az emberiség hatalmi és szabadsági nagy köre.

Időt kívánó, nagy tervet egész nemzet karakterén s hajlandóságain építni sikerrel lehet; sokaságon építeni vakmerőség, azt csak szempillantatnyi végrehajtásra lehet használni; egyes embereken egyetemi tervet alapítani tapasztalatlanság. Ezekkel csak segédképpen élhetsz, ha őket    jól kiismerhetted, s annálfogva vagy tisztáknak találtad, kik bizodalmadat meg nem csalják, vagy gyengéknek, kiket tetszés szerént vezethetsz. Az elsőkkel sokra mehetsz; ez utolsók csak addig tiéid, míg csel vagy történet szerént más kézre nem jutnak.

Vagynak emberek, mint az állóvíz, mely bizonyos határokban áll, de tesped, s haladásra nem való. Mások, mint a csendes folyam, mely akadálya nem lévén, szokott útját egyformán járja. Amazoknak hasznát nem vehetni; ezeken pedig próba nélkül nem építhetsz. Vess útjokba akadályt, vagy várd, míg mások vetni fognak; s ha ekkor az akadállyal meg nem küzdve másfelé folynak, csak gyengéiket használhatod; ha pedig megküzdenek, s küzdenek lankadatlan, fűzd őket kebeledhez. Ily küzdők egyesülete bölcsesség által vezetve a legszebb társaság.

Saját karaktert ritka bír; állandót még ritkább. Sok karakter épül értelmi elveken, sok csupa vérmérsékleten vagy szenvedelmen. Elvet, mérsékletet s szenvedelmet változtatni oly dolog, mire ezer példánk van. Sok embert ismertem, kik bizonyos időben ilyen vagy amolyan lélekszínt viseltek; s később egészen másat vettek fel. Nem mintha tettetők lettek volna; hanem mivel karakteri alapjaik változván, magoknak is kellett változniok. Sok emberben ismét a karakter helyét dac pótolja ki; s ezek makacsok, míg ellenkezőjök van; nem lévén pedig, könnyen elhajolnak. Ilyenek gyakran lesznek mások játékává.

Jól mondja a közmondás: elválasztja hét tél, hét nyár! – de gyakran sokkal hosszabb időn túl is az ember változik. S csudáljuk-e? Kor, körülmény, jó vagy balszerencse, egészség és betegség s több effélék, a legerősb természetet is vagy hirtelen erőszakkal, vagy tartós befolyással elváltoztatják. Mindannyi ok, vigyázni! Mert ha az ember szíve gonoszsága nélkül is ily változékony; mennyire nem változékony még azon alak, melyet tettetőleg veszen magára!

Fájdalommal emlékezem sokra, kik tettetve vagy nem tettetve ily változékonysággal forogtak mellettem. Ily fájdalmat tapasztalni fogsz te is; de óvd magad, hogy általa el ne kedvetlenedjél, s lángod a közremunkálás iránt ne aludjék ki. Felebb is mondám: tekints egészre! Egy darab göröngy e földön, bármily színetlen legyen az; de amiatt e szép csillag, társai körében, nem kevesbé szép színnel ragyog. S e hasonlatot tedd által az emberiségre; s ne nézd, mit tettek egyes tagok? De szemléld: mivé lőn e nagy nemzetség, mely kezdetben állati hangnál s ösztönnél egyebet nem ismert? Szerencsétlen volna, ki foltokat látván a napban, annak fényességét nem ismerné meg.

Közdolgokbeli tapasztalást közdolgokban élés szerez, s emberismeretet társalkodás, s nem annyira társalkodás, mint együtt munkálás emberekkel.

Közre élj: ezt mondám előbb is; de a magányosságot becsülni s használni tanuld. Sok ismeret, sok érzés csak úgy ver gyökeret szívünkben, ha azt egyedül lévén, hosszú háborítatlan gondolkozás által tettük magunkévá. Az élet és munkazajban érzelem érzelemre, gondolat gondolatra tolul; most jön, majd röpül; csak a magányosságban van időnk s nyugalmunk minden egyes érzést, minden egyes gondolatot feltartóztatni, s a többiek sorához állandólag fűzni.

Mindig magányban ülő csak magát hallja, és sem ellenmondást tűrni nem tanul, sem a tárgy mások által így vagy amúgy nézett oldalait nem ismeri. A zajban élőnek önszívét és lelkét mélyen vizsgálni ideje nem marad; s így gyakorlat által ugyan készséget nyerhet, tettlegi, egyes ismereteket szerezhet: de talentumát rendszeres haladásban kifejtenie, s ismereteit egészítenie nem foghatja. Kettőt köss együvé, s méltasd a költő mondását:

Eszerént élted fő törvénye legyen: magányban tökéletesülni, s a köztársaságban magányos készületedet szünetlen haszonra fordítni.

Hazád szolgálni, s hazád dolgait kormányozni: e kettő nemcsak megfér, de összeköttetésben is van egymással. Kit saját keresménye nem táplálhat, az a társaság terhére él. Ki gazdagságot igazságos úton gyűjt, az a közös hazának gyűjt kincset; jól bíró lakosokban áll az ország gazdagsága.

Ki háznépet táplál, az a haza gyermekeinek egy részét táplálja; ki háznépet a rény* elveiben tart, az a közös hazának tart hív polgárokat.

Férj és atya: tiszteletre méltó két nevezet. Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít. Neki adatik a jutalom: közönségért tett szolgálatok után, szeretett hölgy és szülöttek karjain önérzéssel pihenni.

Társalkodás: az emberi természettel együvé forrva van; ki anélkül él, az a természethez hívtelen.

Különség van: közdolgok folytatásában másokkal együtt lenni; vagy azokon kívül másokat fogadni és felkeresni. Közdolgokban szoros igazságot szólani s tenni, bár ezren vegyék is kedvetlenül, el nem engedhető kötelesség. Társasági körben kedvetlenséget távoztatni, emberség. De emberség és hízelkedés vagy csapodárság, nem egyforma jelentésűek. Hízelkedni mindenütt alacsonyság.

Közdolgokban hallgatni, hol káros vélemény vagy tett nyilatkozik, hű polgárnak nem szabad; társasági körben inkább hallgatni, mint haragot gerjeszteni, illendőség. De itt és ott csak egyenes, nyílt lélek, csak jóakarat és résztvevő kebel teszik az okos ember való becsét. És számláld ide a türelmet is.

Idegen véleményt tűrni kevés tud; pedig ki tűrni nem tud, hogyan kívánhat tűretni? Csak a gonoszt ne tűrd, egyébként az ellenkező véleményt, hol kell, ostromold, de azt, vagy érette birtokosát gyűlölnöd, igazságtalanság. Mert nem megtörténhetik-e, hogy két ellenkező közt igazad neked nincs? S feltéve, hogy igazad van, mit vét az, ki gonoszság nélkül, meggyőződés után ilyen vagy olyan véleményt lát valónak?

Tűretlenség a lehető megegyezést előre kizárja. Mit is okozhatna jót oly indulat, mely önhittségből s kevély szeretetlenségből származik?

Keressed a valót! Ez intés vizsgálatra int, s vizsgálat szelleme tisztelettel járul minden véleményhez, mely gonoszság bélyegét magán nem hordja.

Ki valót keres, annak lehetséges önhibáját elismerni, s mástól tanulni. Emberek közt ritka kincs, de a kincsek közt nem utolsó.

Fogadd el a jót mástól, de vizsgálva; s ten meggyőződésedet könnyen ne változtasd. Változékonyság és fejeskedés egyformán nagy hibák.

Rényt csak úgy bírhatsz, ha azt saját szívedből fejtetted ki; azt mástól általvenni s divatköntösként magadra venni nem lehet.

Meleg kebellel tégy mindent, amihez fogsz, s meleg kebellel szólj mindent, amit beszélesz; így beszéded és tetteid saját színt és erőt és kellemet nyernek. Idegen példa csak ily embernek használ; ilyen a más rényeit* nem utánozza, de mással hasonló rényt* követ el, önszíve mozdultából. Tedd hozzá: ilyen ember a mástól tanult ismereteket úgy plántálja által magába, hogy azok ott gazdag életre virulnak fel. Hidegség emberben, mint egész természetben, minden tenyészet gyilkosa.

Ki nem tett mindent, mit tennie kellett s lehetett vala, az boldog nem leszen. Ki pedig emberi s polgári kötelességeit híven teljesíté, az önérzésében boldog lehet; de leszen-e valósággal? – azaz, leszen-e általánosan? – más, kérdés.

Boldogság nem pillantatnyi gyönyör érzelme. Pillantatnyi gyönyört érezhet a hiában élő, a gonosz is; de a boldogságra önérzésből eredt léleknyugalom kívántatik; s ez csak annak lehet sajáta, ki a természet nagy és szent intéseit érteni tudta, s célirányosan követte.

A természet egyetemi törvénye: az egésznek fenntartása, kifejlése és haladása az érelem* végpontjáig; s mindezt halandó szem csak egyes jelenetekben láthatja s kísérheti. E törvény az, minek valamint a világ minden más egyenkénti részei, úgy az ember is alárendeltetett, hogy annak betöltésére kény és fájdalom után együtt munkáljon; azért bár boldog lenni mindenki szeretne, mindenki törekszik: mégse hidd, mintha Isten az emberi élet céljává e törekvést rendelte volna. Természethez, emberiséghez hű kebelnek kísérője lehet boldogság, mint magas erénynek a dicsőség: de kitűzött cél gyanánt tekinteni azt, csalatkozás.

Fásult szív boldogságot nem érezhet, nemtelen szív nem bírhat: a nemes keblű érezheti s bírhatja azt, de sokszor díjul mondhatlan gyötrelmet nyer. Jele, hogy a célt nem hibázó természet, más célokat tett ki számunkra.

Mi a boldogság?

Az emberek száz meg százfélét hittek annak lenni; s mindaz nem egyéb eszköznél, miáltal azt elérhetni reméllék vala, s elérni mégsem tudhaták. Mind azért, mert törekvésök célát az eszközzel összetéveszték; mind azért, mert oly valamit tettek céllá, ami csak más, való cél után küzdés következéseként tűnhet fel.

Boldogság fájdalommal s keserűséggel együtt meg nem állhat. Mondhatod-e, hogy ember általánosan boldog lehet? Embernek időről időre lehetnek örömei; de azok vagy hirtelen enyészve keservekkel váltatnak fel, vagy hosszasban maradva unalomba mennek által.

Érzékeny szívnek több fájdalom jut, mintsem általános boldogságra számot tarthasson: érzéketlen sem jót, sem rosszat nem érezhet. A megadás nyugalma csendes érzemény; de szenvedés következése, s annak emlékezetét le nem vetkezheti. Megkeményedés a fájdalom iránt, az öröm útát is bezárja; s érzéketlenséggé vál. Higgy nekem, e szó: boldogság, egyike a legbizonytalanabb s legszűkebb értelmű kifejezéseknek; s ki boldogságot vadász, árnyékot vadász. Teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése küzdés s bánat közt is nyugalmot tenyészt; s ha e nyugalommal, boldogság cím alatt, megelégszel: annak megnyerése szép, jó s erős léleknek keresés nélkül, csupán tettei következésében bizonyos.

Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is. Ki saját jóllétét egyetlenegy fő cél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt. Az emberiség, mint az óceán, melynek ezredekig, miriádokig tartó élet rendelteték: egy ember, mint egy buborék, mely támad, ide s tova hányatik, s pillantat múlva széjjelpattan, a megmérhetlen tömegben eltűnendő.

Ez ellentételben vigasztaló gondolat fekszik. Mert saját kicsiny voltunk érzete az egész nagyságára vetett tekintet által magasztaltatik fel; s egyszersmind a kétségbeesés keserítő gyötrelmeit szenvedések közepette is elkerülhetjük. Ugyanis, bár minden küzdéseink mellett magunk számára jobb napokat nem vívhatánk ki: de tisztán érezve, hogy emberi rendeltetésünk fő céla nem is ez vala, nem nézünk átokkal vissza a pályára, mely ha nekünk töviset hozott is, nemünknek most vagy jövendőben virágot és gyümölcset teremhet.

Most pedig, szeretett gyermek, isten veled! Most még a gyermekkor bájos álmai kebeledhez gondot férni nem engednek; de eljön egyszer az idő, s a tapasztalás égető nappala téged is felébreszt. Ha majd e felébredés kínos óráiban e lapokat előveended, jusson emlékezetedbe: miképpen a felébredés kínos órájának gyötrelmeit én is teljes mértékben szenvedtem; azonban szerelmemet az emberiség s bizodalmomat az örök sors iránt híven megőrizni törekvém; s hidd el nekem, ki e kettőt bírja, az füstbe ment remények után sem fog vigasztalás nélkül maradni.

< Vissza az előző részhez